Mi van ha...?

Hy! Tudom, nagyon régen írtam részt, de most valami mást akartam, valamit olyat ami más mint a többi, és szerintem ez sikerült is! Kérlek titeket OLDALT lehet nekem üzenetet írni, ÍRJÁTOK MEG A VÉLEMÉNYETEKET! Csak én látom senki más. KÉRDÉST is nyugodtam FELTEHETTEK! Komizzatok! Osszatok! Olvassatok! Írjatok! 
Puszi<3

~25. Fejezet

-Fél órád van!- Nyomta ki a telefont, felrohantam összepakolni. Csak a legfontosabbakat tettem el, pár magassarkút, az összes tornacipőmet, minden ruhámat, egy fésüt és a sminkjeimet. Mire elkészültem Krisz már lent várt. Szóval lefutottam a cuccaimmal együtt.

Krisz szokása szerint az ajtót tárva hagyva bejött és leült a kanapéra.
- Pakolj be!- Nézett rám
- Ez most komoly?- Kérdeztem tőle, full kiakadva
- Itthon is maradhatsz...- Rántotta meg a vállát. Inkább befogtam a szám, bár legbelül szörnyen tomboltam. Krisz is egy akkora fasz, ha nem az van amit ő akar... De el kell viselnem, ha azt szeretném, hogy mindenki boldog legyen, az én boldogságom... Annak már mindegy...
Nagy nehezen feltápászkodott az a paraszt, és az ajtók becsukása nélkül kisétált. Bezártam mindent, elköszöntem a háztól és az életemtől is...

- Örülök, hogy velem tartasz, nem bánod meg!- Kacsintott, és rálépett a gázpedálra. Nem válaszoltam semmit, csak egy kényszer mosolyt erőltettem. Thaiföldig kedves leszek vele, utána meg már mindegy... De kétlem, hogy akár Svédországig is kibírnám, azt sem értem, hogy miért onnét repülünk.
- Éhes vagyok.- Jelentettem ki, háta van rá esélyem, hogy megáll valahol és tudok enni.
- Az is maradsz.- Hangosította fel a zenét. Komolyan mondom, ekkora bunkót... Legalább egy szendvicset hozzám vágott volna, de nem...
A gyomrom egyre hangosabban kezdett el korogni, érzetem, hogy ez Kriszt is zavarja már nagyon. Megláttam messziről egy MC'Driveot.
- Tényleg éhes vagyok.- Nem féltem kijelenteni, mert tudtam, hogy amikor vezet nem fog bántani, max üvölt velem megint egy sort, azt meg már tőle megszoktam. Ez ugyan olyan hagyománya, mint az ajtó tárva hagyása.
- Mi a szarért hoztalak magammal...- Sóhajtott egyet és behajtott, a kiszemelt "éttermembe".

Már egy jó ideje álltunk sorban, amikor Krisz egy perverz vigyort villantott felém, mire én csak egy szemöldök felhúzással reagáltam. Krisz még mindig vigyorgott, de végre megszólalt.
- Ugye tudod, hogy sokkal tartozol?- Kacsintott
- Tudom...- Halkult el a hangom fokozatosan
- Mit adhatok?- Szólalt meg a fülke mögül, egy szőkés barna hajú, 40-es nő. A fején az undor elvette szinte minden étvágyamat, látszott rajta, hogy utálja amit csinál, kényszerből végzi ezt a munkát. Krisz végig nézett rajtam, mire én csak bólintottam egyet. Tudja, hogy mit szoktam enni, én pedig értettem, hogy miért nézett rajtam végig.
- Két sajtburger menüt!- Közölte a nővel, a leglekezelőbb, legmegalázóbb, legocsmányabb hangszínjén. A nő nem is reagálta le, valószínüleg lesz*rta, hogy milyen a hangszínje, csak kiadta a két menüt, Krisz pedig hozzávágott egy 20-as, meg sem várva, hogy akármit is reagáljon rá a csaj, elhajtott. Az ölembe dobta, a két menüt.

Azt egyiket kibontottam és elkezdtem a enni, a másikat, pedig letettem a lábamhoz.
- Nincs kedved esetleg odaadni azt a rohadt Hamburgert?- Üvöltött. Nem is mondtam rá semmit, csak kicsomagoltam a másikat és a kezébe adtam. Mire végeztem a kajámmal, elálmosodtam. Úgy, hogy gondoltam alszom egyet, csak nem csinál velem addig semmit sem ez a balf*sz... Legalábbis remélem...
Elkezdtem fészkelődni, kerestem a kényelmes helyet ahol el tudok aludni, nyugodtan, már amennyire lehet nyugodtan aludni egy ilyen vadállat mellett. Sikerült elaludnom, de félek, mi lesz ha megver álmomban vagy akármi? De ha nem alszom akkor meg erőm sem lesz védekezni élesben...

Valamiféle csörgésre ébredtem. Kinyitottam a szememet, felültem és elkezdtem beazonosítani, a hangot. Ezer közül is felismerném. IPhone csengőhang. Az enyém, az én telefonom. Elkezdtem kutakodni a táskámban, a táskám legalján, de végre megtaláltam. Amikor megláttam a telefonom kijelzőén azt a bizonyos személyt aki keres, lemerevedtek a végtagjaim, nem bírtam mozogni. Sokkot kaptam. Csak ültem és néztem a telefonom kijelzőét. De hiszem... Ő... Nem lehet.
- Vedd már fel!- Üvöltött Krisz. Felé fordítottam a telefonom kijelzőjét, mire hirtelen lefékezett.

Hirtelen kikapta a telefont a kezemből, és dermedve pásztázta a kijelzőt. Csak ültünk egymás mellett, szinte mozdulatlanul, a telefon Krisz kezében még mindig csörgött. Egyikünk sem tudta elhinni, azt amit lát. Elkezdtem könnyezni, az emlékek lassan ugrottak be... De ez akkor sem lehet, kizárt. Krisz csak ült, többször elment az ujja a felvevő gomb felett, de nem merte, nem merte felvenni szintúgy mint én. Talán tényleg ő hív? Él? Mi van ha... Ha... Bele sem merek gondolni...
- De... De... Mr. Horen halott...