Feladom

Hy!<3 Megpróbáltam a blognak még egy esélyt adni, hátha... Az egyetlen ok amiért nem töröltem az az, hogy a nézettség rengeteget nőtt és lettek + feliratkozóim is. De szörnyen szomorú voltam azért, mert sokat dolgoztam rajta, de még egy kommentet sem kaptam...:/
De remélem, hogy ehhez lesznek még komik, feliratkozók és, hogy a nézettség továbbra is nőni fog. A blog durvulni fog és Justin is vele együtt, legalábbis így tervezem. OLDALT találtok egy ezzel kapcsolatos szavazást, kérlek titeket, hogy adjatok nekem arról jelet, hogy mit szóltok ehhez, vagyis SZAVAZZATOK!!
Tudtok nekem üzit is írni, szeretettel várom azokat is!:)
Ebben a részben lettek +18-as részek is.
Puszi!<3

~26.Fejezet

 Már a repülőn ülünk Thaiföld felé tartva. Azóta sem tudom, hogy tényleg apa hívott e... Amikor megláttam a képernyőn a hívóképét és a "Daddy <3" feliratot, sokkot kaptam...

Imádom ezt a képet, 4 éves voltam amikor apával elmentem egy tárgyalására és utána készült... A képen merengve ismét előjöttek a könnyeim, csak úgy mint amikor egyikünk sem merte felvenni a telefont. Féltem, féltem. Krisz azóta sokkal kedvesebb, de még mindig nem tudom, hogy mi is ő igazából.Talán ember, talán valamiféle ragadozó, vagy esetleg démon? Végül is, ő Krisz akármi lehet. 

Az előbb említett személy, hirtelen felállt és leült velem szembe.

- Minden okés?- Fogta meg a kezem

- Persze.- Rántottam ki a kezemet szorításából

- Hééé!- Üvöltött rám- Ez az én gépem! Itt én parancsolok!- Üvöltött. Végül is annyiban igaza volt, hogy tényleg az ő magángépe, de akkor is, ne fogdossa a kezem, mondjuk addig jó ameddig csak azt fogdossa, de a legjobb ha semmit se fogdos.

- Nekem te nem parancsolsz.- Jelentettem ki, majd beakartam tenni a fülhallgatót a fülembe, de ez a vadállat kitépte a kezemből és eldobta a telefonommal együtt.

- Majd meglátjuk!- Üvöltött a képembe és a hajamnál fogba beráncigált egy szobába.

- Ne aggódj, nem bántalak. Csak megtudod, hogy én vagyok a főnök!- Emelte fel a hangját, amikor már sikítottam. Hozzávágott valamiféle falhoz, vagy inkább ágy, mindegy is, valamihez hozzá vágott... A fejem elkezdett szörnyen lüktetni, és nagy melegséget éreztem hátul. 
Egyből beugrott, eljátszom, hogy elvesztettem az eszméletem, hátha akkor kedves lesz. Krisz felemelt  és az ágyra tett. Kezdtem elhinni, hogy bevált a tervem, de ekkor szörnyen nagy zsibbadást érzetem az arcomon, ez a persona pofon vágott.
- Ne játssz! Mert te jársz rosszul!- Kezdte el simogatni az arcomat. Nem mertem már ellenállni neki, így hagytam, hogy simogasson. Akármennyire is szenvedtem. De már tőle is féltem, a fejem vérzik az arcom zsibbad és itt ordít velem egy féreg. Végül is... Tényleg... Teljesen normális... Minden napos esemény... Nem is értem, hogy mit parázok...

- Az enyém leszel, ismét!- Súgta fülembe, majd elkezdte puszilgatni és szívni a nyakam. Az övé leszek? Hol él ez? Soha az életben nem akarok még egyszer vele lenni! Annál borzalmasabb időszak nem is volt amikor ezzel a féreggel jártam... Akkor még attól nem rettegtem, hogy megver. Most már igen...
Nem is húzta sokáig az időt, egyből elkezdett visszavenni magának... Rettegtem, hogy megint megüt ha ellenállok. 

-Látom már kezded megtanulni a leckét. Akkor egy kis ismétlés!- Üvöltötte. Letépte rólam a nadrágomat és elkezdte simogatni a combom belső felét. Én csak összeszorítottam a szememet és vártam a csodát, de nem jött. Sírhatnékom támadt, de nem mertem elengedni a könnyeim, mert féltem attól, hogy megint pofon vág. Így inkább tűrtem a fájdalmat, a szenvedést, a félelmet. Csak a bugyim volt rajtam, de azt is "célba vette". Megragadta az anyagot és pont amikor azt is tépte volna le, megzavarta a telefonom csengőhangja. Erre felemeltem a fejem, ami még jobban megzavarta,a  telefon felé indult, úgy látszik, hogy ebbe a szobába dobta a készülékem. 

A telefonommal együtt az ágyhoz sétált és fapofával a képembe dobta. Amikor felemeltem a telefont megláttam a "Daddy <3" feliratot. Nem hiszem el! Valaki már tényleg szórakozik! Ezúttal teljesen bátorsággal vettem fel a telefont, amiből nem várt hang szivárgott ki:
- J-Julie se-segíts!- Hallottunk egy nyöszörgő hangot a vonal másik végéről
-Apa! Apa! Te vagy az? Apa!- Üvöltöttem a telefonba. Rettegtem és egyben örültem. Vártam a választ, de csak nyöszörgést kaptam. 
- B*zdmeg! Valaki szórakozik!- Nyomta ki a telefont és vágta a földhöz. Azért k*rva jó, hogy ez egy ekkora paraszt.
- Te idióta! Apám él!- Üvöltöttem teljes torkomból
- Dehogy él! Meghalt! Kaput! Off! Vége! Fogd már fel, te ribanc!- Üvöltött
- Nem halt meg! Él!- Üvöltöttem
- Inkább befejezem a dolgom...- Üvöltött Krisz és pofon vágott

Letépte a bugyimat és minden nélkül belém hajolt. Szörnyen hirtelen elkezdett mozogni, nagyokat lökött rajtam, de mérete még mindig nem nőtt meg... Egyre gyorsabb és gyorsabb lett a tempója és szörnyen erős. Nyögni nem tudtam, csak sírni. Éreztem, hogy már nem bírja sokáig és az utolsó lökéseket végzi így felsóhajtottam, ami kár volt, mert ez csak jobban beindította, erősebb, nagyobb és gyorsabb lökéseket csinált. 

Már kezdtem feladni amikor végre kijött belőlem. Felállt és mintha mi sem történ volna, kisétált. Ott feküdtem véres fejjel, könnyes szemekkel, megerőszakolva. Minden összedőlt. Vége. Ennél csak a halál a jobb. Feladom.