Lemezszerződés

Sziiasztok! Ez a rész, most sokkal nyugisabb lett mint a többit és még talán rövidebb is... De olvassátok sok szeretettel minden esetre!

Puszi<3

 ~28. Fejezet

- Etess mást!- Üvöltöttem vele

- Te sem vagy más, mint Selena...- Ült le az ágyra és rázta a fejét

- Mit vártál? Hogy a nyakadba ugrok? Ez nem egy film! Ez a való élet!- Üvöltöttem még mindig

Justin felállt és nagyon határozottan felé vette az irányt, kezdtem félni. A kezei félig ökölbe szorulva, a nyakán lévő erek kidudorodva és a szemei vérben forogtak. Sosem láttam még ilyennek, tényleg féltem már tőle. Minél közelebb került hozzám annál inkább hátráltam a fal felé, amikor már a falhoz ért a fejem, összeszorítottam a szemem és összeroskadtam. Féltem. Féltem tőle mérhetetlenül. Megint megvernek, nem tudom, hogy meddig bírom. Rettegek!

Éreztem, ahogy Justin már a lehető legközelebb áll hozzám. Tetőtől talpig remeghetek. Nem mertem felnézni. Éreztem, hogy Justin leguggol hozzám és néz engem. De félek tőle, nem merek ránézni... Az arcomat kezdte el simogatni.

- Te komolyan azt hiszed, hogy bántani akarlak?- Kérdezte kétségbe esetten

Nem mertem rá válaszolni,csak egy picit kikukucskáltam és pont szembe találtam magam Justin könnyeivel. Nem hiszem el amit látok! Justin Drew Bieber könnyezik! Vannak érzései... A könny 99%-ban érzelem és csak 1%-ban víz... De ő most tényleg sír. Miattam. Sír miattam. Miattam sír. Még mindig nem eszméltem fel.

- Te tényleg szeretsz?- Töröltem le a könnyeit

- Igen- Válaszolta már határozottan, nem tudtam rá mit válaszolni, csak megöleltem.

Neki nem volt elég az ölelésem, hátradöntött a földre. Mosolyogva nyitottam ki a szemem, és megpillantottam egy felettem négykézláb helyzetben lévő fiút. Akit először láttam úgy igazán, szerelmesen mosolyogni. A szemei csillogtak, gyönyörű barna szemei. Haja ragyogott a besütő napfénytől. Közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Ez a csókja már más volt... Szeretet, féltést és örömet éreztem benne, annyira, hogy bele kellett mosolyognom a csókjába. Mintha nem is ezen a bolygón lennék. Ilyen Justin szerelmes csókja. Mintha nem is az igazi Justint csókoltam volna meg, egy teljesen más embert.

Justin hirtelen a pólóm alá nyúlt és kikapcsolta a melltartóm csatját. Hát igen... Visszatért... Reméljük nem örökké.

- Erre még várnod kell!- Bújtam ki a karjai közül és a fürdő felé indultam. Mielőtt beléptem volna a fürdőbe, úgy érzetem, hogy Justinnak még tartoztam valamivel.-

- Ja, és Justin!- Erre ő csak kiskutya szemekkel rám nézett- Én is szeretlek.- Csuktam be mosolyogva a fürdőajtaját magam mögött. Mielőtt becsuktam volna az ajtót, láttam, ahogy Justin egy elégedett mosolyt villant felém, ami tele van szeretettel. Már biztos! Szeretem! 

- Emlékszel még erre?- Nézett rám mosolyogva, és elkezdte énekelni azt a számot amit még edzőtáborban. 

- Persze, hogy emlékszem!- Ugrottam a nyakába, miután befejezte

- Te adtál hozzá, ihletet!

- Tessék?- Néztem rá kigülledt szemekkel

- Igen...- Makogta, kétlem, de ha ő mondja. Úgy csinálok mintha elhinném, ha legyen boldog. Ez a Juss jobb, mint a köcsög, perverz, hímkurva. - Azt mondtad, hogy tehetséges vagyok.- Emelte fel a fejét- Így, elküldtem egy felvételt erről a számról apám egy haverjának, Scooter Braunnak. 

- Mrs. Bieber ismeri Scooter Braunt?- Üvöltöttem teljesen feldobva- Amúgy jó ötlet- Próbáltam javítani az előbbi kirohanásom, de tényleg jó ötlet. Adtam a szájára egy puszit

- Meg Selena Gomezt, meg Palvin Barbit, meg Taio Cruzt, meg Paris Hiltont meg még jó párat.- Mondta tök természetes hangon, de az én szemem felcsillant az én apám, "csak" a világhírű vitorlásokat ismerte.

- És mondott valamit Scooter?- Kérdeztem az ágyon elterülve

- Lemezszerződést ajánlott...- Halkult el a hangja, amit nagyon nem értettem

- És ez miért is baj?- Értetlenkedtem

- Mert New Yorkba kéne költöznöm.- Hajtotta le teljesen a fejét. Nem tudtam rá mit mondani, szeretek itt élni. New York is jó, de BP már a szívemhez nőtt... Minden esetre Bartnak kell erről döntenie.

- Nem baj! Ha ez kell ahhoz, hogy azt csináld amit szeretsz ezt tesszük!- Csókoltam meg

Tényleg

~27. Fejezet 

Még mindig itt fekszem véres fejjel, megerőszakolva totális félelemben. Mi van ha visszajön és megint megerőszakol, vagy megint megver? De az én hibám, ha nem jövök el vele nem történik ez az egész. Félek, félek, leírhatatlanul félek. Minden sötét és rossz. Gondolataimból a leszállás érzése zökkentett ki. Elakartam indulni felöltözni, de nem volt erőm, így a lábaim összecsuklottak és a földre zuhantam.

- Hol van?- Hallottam kintről egy erőteljes üvöltést ami eléggé hasonlított Justinéhoz, de ő nem lehetett, mivel a kórházban fekszik, széttörve. Meg amúgy se jönne el utána, azok után, hogy otthagytam amikor szerelmet vallott nekem.
- Ki?- Üvöltött vissza Krisz
- Julie!- Ki a szar akarna engem megmenteni?
- Neked ahhoz semmi közöd!- A választ vártam, de nem hallottam, helyette csak egy puffanást és Krisz felkiáltását hallottam.
- Julie!- Rontott be valaki a szobába. Ott feküdtem, alul meztelenül, megszégyenítve de mégis örültem megmentőmnek, nem tudtam megszólalni, csak nyögtem egyet remélve, hogy észre vesz, nem tudtam mit tenni, vagy lelő engem is, vagy meghalok, így is úgy is halállal végződött volna a történet. A nyögésemre egyből reagált és felém vette az irányt. Lehajolt mellém, és a hajamat eltűrte, hogy láthassa az arcom, nehezen, de kinyitottam a szemem. Ekkor szembe találtam magam, Justinnal. Feltett az ágyra és elsétált felkacsolni a villanyt.

Amikor megállt ismét az ágy mellett gondosan végigmért, amikor megpillantottam csupasz alsó felemet, nagy és hosszú levegőket kezdett el venni, a keze ökölbe szorult és a gatyájában lévő "szer" nem igen bírt magával. Csak nézett a földre és nagyon látszott rajta, hogy nem bír magával elsétált a szoba másik végébe és a bugyimat hozzám vágta. Gyorsan fel is kaptam, de még mindig látszott rajta, hogy nehezen bír magával.
- Mi a szar az a fejeden?-Fordított hasra
- Az a fasz tette?- Üvöltött
- Igen...- Mondtam azon a hangon, amilyet még kitudtam kényszeríteni a számon
- Szerencse, hogy megdöglött...
- Te megölted?- Csattan volna fel, ah lett volna hozzá energiám
- Nem adtam neki hét puszit, attól halt meg.- Mondta cinikusan, inkább nem is válaszoltam rá

- Mit ne mondjak ez k*rva szép...- Miközben mondta ráült a derekamra és elkezdte leszedegetni a hajtincseket a sebről. Több tincset már úgy kellett a sebből kiszednie, mivel az alvadt vértől beleragadt.
- B*zdmeg! Ez elfog fertőződni!- Állt fel, és hozzám vágta a gatyámat, majd egy "Vedd fel!" vezényszót kaptam, fel is vettem. Csak feküdtem az ágyon, mozogni alig tudtam, így az, hogy elinduljak lehetetlenségnek bizonyult.
- Gyere már!- Indult el kifelé, de ahogy észre vette, hogy nem megyek utána eszébe jutott, hogy mozogni is alig tudok. Szerencsére nem kirugdosott az ajtón, hanem felemelt és kivitt az ölében.

A kórházban kitisztították a sebet és bekötözték.
- Hova viszel?- Kérdeztem Justintól, mert nem a reptér felé ment hanem be a városba
- Egy ideig itt maradunk.
- Mi ketten?
- Igen.
- És nem fogsz megölni?
- Nem hiszem.
Legalább megölni nem akar. Kétlem, hogy emlékszik arra amikor szerelmet vallott nekem. Az nem ő volt, csupán valamit félhalottam makogott.

Beérve a szobánkba körbenéztem és megállapítottam, hogy gyönyörű és nagy! Egyből felmentem a lépcsőn és megkémleltem a felső szintet is, ahol egy franciaágy pihent, legnagyobb örömömre.
- Julie!- Jött fel Justin is, egyből ránéztem ő pedig a franciaágyra, amikor megpillantotta egy perverz mosolyt villantott felém
- Te tudtál erről?- Mutattam a franciaágyra, amire ő csak elmosolyodott
- Én foglaltam a szállást, Cica.
- Cica...- Ráztam a fejem- Valahogyan a másik éned jobban tetszett...
- Erre gondolsz?- Közelebb lépett hozzám, jobb kezével a hajamba túrt, majd levezette az arcomra és a másik kezét is csatlakoztatta hozzá, két keze közt volt az arcom. Csak az ajkaira figyeltem, ő pedig rátapasztotta őket az enyéimre. Két kezemet nyaka köré fontam és mint egy óvodás az egyik lábam felemeltem. Kezeit elkezdte lefelé csúsztatni, csípőmig ment, de ott megállt várt egy kicsit vele, majd a fenekemet kezdte el taperolni. Nem érdekelt, hagytam neki, a csókja teljesen rabul ejtett. Kezeimet a mellkasára támasztottam, ezzel egy kis helyet csinálva köztünk ami miatt elváltunk egymástól. Csak néztünk egymásra és nem tudtunk mit mondani.
- Úgy csókolsz mintha szeretnél...- Hajtottam le a fejem, ezzel úgy nézett ki feldühítettem, mert elkezdett fel-alá rohangálni a szobában, egyszer csak megállt rám nézett és elüvöltötte magát.
- Mert tényleg szeretlek b*zdmeg!- Üvöltötte

ÚJ BLOG!

Sziiasztok:)

Van egy blogom, nemrég került fel az első rész. Teljesen más, mint ez a blogom, már csak ezért is megéri benézni!;)
http://elethalaljatek.blogspot.hu

Prológus:
Rose Windsor a ragyogó Upper East Sideról a koszos chicagoi életbe pottyan, egy áthelyezés miatt. Az új iskolájában járja végzős évet, miközben folytonos konfliktusokban lesz része Justin és haverjai valamint Julien és alattvalói Alexis és Georgina részéről. Adele segíteni fogja útján, de a legsötétebb percekben ő is szem elől vesztheti. Hiába Adele anyai gondoskodása a női kíváncsiság néha mindennél erősebb...

Remélem innét is kedvet kaptatok és benéztek oda is!:)
Puszi<3

Feladom

Hy!<3 Megpróbáltam a blognak még egy esélyt adni, hátha... Az egyetlen ok amiért nem töröltem az az, hogy a nézettség rengeteget nőtt és lettek + feliratkozóim is. De szörnyen szomorú voltam azért, mert sokat dolgoztam rajta, de még egy kommentet sem kaptam...:/
De remélem, hogy ehhez lesznek még komik, feliratkozók és, hogy a nézettség továbbra is nőni fog. A blog durvulni fog és Justin is vele együtt, legalábbis így tervezem. OLDALT találtok egy ezzel kapcsolatos szavazást, kérlek titeket, hogy adjatok nekem arról jelet, hogy mit szóltok ehhez, vagyis SZAVAZZATOK!!
Tudtok nekem üzit is írni, szeretettel várom azokat is!:)
Ebben a részben lettek +18-as részek is.
Puszi!<3

~26.Fejezet

 Már a repülőn ülünk Thaiföld felé tartva. Azóta sem tudom, hogy tényleg apa hívott e... Amikor megláttam a képernyőn a hívóképét és a "Daddy <3" feliratot, sokkot kaptam...

Imádom ezt a képet, 4 éves voltam amikor apával elmentem egy tárgyalására és utána készült... A képen merengve ismét előjöttek a könnyeim, csak úgy mint amikor egyikünk sem merte felvenni a telefont. Féltem, féltem. Krisz azóta sokkal kedvesebb, de még mindig nem tudom, hogy mi is ő igazából.Talán ember, talán valamiféle ragadozó, vagy esetleg démon? Végül is, ő Krisz akármi lehet. 

Az előbb említett személy, hirtelen felállt és leült velem szembe.

- Minden okés?- Fogta meg a kezem

- Persze.- Rántottam ki a kezemet szorításából

- Hééé!- Üvöltött rám- Ez az én gépem! Itt én parancsolok!- Üvöltött. Végül is annyiban igaza volt, hogy tényleg az ő magángépe, de akkor is, ne fogdossa a kezem, mondjuk addig jó ameddig csak azt fogdossa, de a legjobb ha semmit se fogdos.

- Nekem te nem parancsolsz.- Jelentettem ki, majd beakartam tenni a fülhallgatót a fülembe, de ez a vadállat kitépte a kezemből és eldobta a telefonommal együtt.

- Majd meglátjuk!- Üvöltött a képembe és a hajamnál fogba beráncigált egy szobába.

- Ne aggódj, nem bántalak. Csak megtudod, hogy én vagyok a főnök!- Emelte fel a hangját, amikor már sikítottam. Hozzávágott valamiféle falhoz, vagy inkább ágy, mindegy is, valamihez hozzá vágott... A fejem elkezdett szörnyen lüktetni, és nagy melegséget éreztem hátul. 
Egyből beugrott, eljátszom, hogy elvesztettem az eszméletem, hátha akkor kedves lesz. Krisz felemelt  és az ágyra tett. Kezdtem elhinni, hogy bevált a tervem, de ekkor szörnyen nagy zsibbadást érzetem az arcomon, ez a persona pofon vágott.
- Ne játssz! Mert te jársz rosszul!- Kezdte el simogatni az arcomat. Nem mertem már ellenállni neki, így hagytam, hogy simogasson. Akármennyire is szenvedtem. De már tőle is féltem, a fejem vérzik az arcom zsibbad és itt ordít velem egy féreg. Végül is... Tényleg... Teljesen normális... Minden napos esemény... Nem is értem, hogy mit parázok...

- Az enyém leszel, ismét!- Súgta fülembe, majd elkezdte puszilgatni és szívni a nyakam. Az övé leszek? Hol él ez? Soha az életben nem akarok még egyszer vele lenni! Annál borzalmasabb időszak nem is volt amikor ezzel a féreggel jártam... Akkor még attól nem rettegtem, hogy megver. Most már igen...
Nem is húzta sokáig az időt, egyből elkezdett visszavenni magának... Rettegtem, hogy megint megüt ha ellenállok. 

-Látom már kezded megtanulni a leckét. Akkor egy kis ismétlés!- Üvöltötte. Letépte rólam a nadrágomat és elkezdte simogatni a combom belső felét. Én csak összeszorítottam a szememet és vártam a csodát, de nem jött. Sírhatnékom támadt, de nem mertem elengedni a könnyeim, mert féltem attól, hogy megint pofon vág. Így inkább tűrtem a fájdalmat, a szenvedést, a félelmet. Csak a bugyim volt rajtam, de azt is "célba vette". Megragadta az anyagot és pont amikor azt is tépte volna le, megzavarta a telefonom csengőhangja. Erre felemeltem a fejem, ami még jobban megzavarta,a  telefon felé indult, úgy látszik, hogy ebbe a szobába dobta a készülékem. 

A telefonommal együtt az ágyhoz sétált és fapofával a képembe dobta. Amikor felemeltem a telefont megláttam a "Daddy <3" feliratot. Nem hiszem el! Valaki már tényleg szórakozik! Ezúttal teljesen bátorsággal vettem fel a telefont, amiből nem várt hang szivárgott ki:
- J-Julie se-segíts!- Hallottunk egy nyöszörgő hangot a vonal másik végéről
-Apa! Apa! Te vagy az? Apa!- Üvöltöttem a telefonba. Rettegtem és egyben örültem. Vártam a választ, de csak nyöszörgést kaptam. 
- B*zdmeg! Valaki szórakozik!- Nyomta ki a telefont és vágta a földhöz. Azért k*rva jó, hogy ez egy ekkora paraszt.
- Te idióta! Apám él!- Üvöltöttem teljes torkomból
- Dehogy él! Meghalt! Kaput! Off! Vége! Fogd már fel, te ribanc!- Üvöltött
- Nem halt meg! Él!- Üvöltöttem
- Inkább befejezem a dolgom...- Üvöltött Krisz és pofon vágott

Letépte a bugyimat és minden nélkül belém hajolt. Szörnyen hirtelen elkezdett mozogni, nagyokat lökött rajtam, de mérete még mindig nem nőtt meg... Egyre gyorsabb és gyorsabb lett a tempója és szörnyen erős. Nyögni nem tudtam, csak sírni. Éreztem, hogy már nem bírja sokáig és az utolsó lökéseket végzi így felsóhajtottam, ami kár volt, mert ez csak jobban beindította, erősebb, nagyobb és gyorsabb lökéseket csinált. 

Már kezdtem feladni amikor végre kijött belőlem. Felállt és mintha mi sem történ volna, kisétált. Ott feküdtem véres fejjel, könnyes szemekkel, megerőszakolva. Minden összedőlt. Vége. Ennél csak a halál a jobb. Feladom.

Mi van ha...?

Hy! Tudom, nagyon régen írtam részt, de most valami mást akartam, valamit olyat ami más mint a többi, és szerintem ez sikerült is! Kérlek titeket OLDALT lehet nekem üzenetet írni, ÍRJÁTOK MEG A VÉLEMÉNYETEKET! Csak én látom senki más. KÉRDÉST is nyugodtam FELTEHETTEK! Komizzatok! Osszatok! Olvassatok! Írjatok! 
Puszi<3

~25. Fejezet

-Fél órád van!- Nyomta ki a telefont, felrohantam összepakolni. Csak a legfontosabbakat tettem el, pár magassarkút, az összes tornacipőmet, minden ruhámat, egy fésüt és a sminkjeimet. Mire elkészültem Krisz már lent várt. Szóval lefutottam a cuccaimmal együtt.

Krisz szokása szerint az ajtót tárva hagyva bejött és leült a kanapéra.
- Pakolj be!- Nézett rám
- Ez most komoly?- Kérdeztem tőle, full kiakadva
- Itthon is maradhatsz...- Rántotta meg a vállát. Inkább befogtam a szám, bár legbelül szörnyen tomboltam. Krisz is egy akkora fasz, ha nem az van amit ő akar... De el kell viselnem, ha azt szeretném, hogy mindenki boldog legyen, az én boldogságom... Annak már mindegy...
Nagy nehezen feltápászkodott az a paraszt, és az ajtók becsukása nélkül kisétált. Bezártam mindent, elköszöntem a háztól és az életemtől is...

- Örülök, hogy velem tartasz, nem bánod meg!- Kacsintott, és rálépett a gázpedálra. Nem válaszoltam semmit, csak egy kényszer mosolyt erőltettem. Thaiföldig kedves leszek vele, utána meg már mindegy... De kétlem, hogy akár Svédországig is kibírnám, azt sem értem, hogy miért onnét repülünk.
- Éhes vagyok.- Jelentettem ki, háta van rá esélyem, hogy megáll valahol és tudok enni.
- Az is maradsz.- Hangosította fel a zenét. Komolyan mondom, ekkora bunkót... Legalább egy szendvicset hozzám vágott volna, de nem...
A gyomrom egyre hangosabban kezdett el korogni, érzetem, hogy ez Kriszt is zavarja már nagyon. Megláttam messziről egy MC'Driveot.
- Tényleg éhes vagyok.- Nem féltem kijelenteni, mert tudtam, hogy amikor vezet nem fog bántani, max üvölt velem megint egy sort, azt meg már tőle megszoktam. Ez ugyan olyan hagyománya, mint az ajtó tárva hagyása.
- Mi a szarért hoztalak magammal...- Sóhajtott egyet és behajtott, a kiszemelt "éttermembe".

Már egy jó ideje álltunk sorban, amikor Krisz egy perverz vigyort villantott felém, mire én csak egy szemöldök felhúzással reagáltam. Krisz még mindig vigyorgott, de végre megszólalt.
- Ugye tudod, hogy sokkal tartozol?- Kacsintott
- Tudom...- Halkult el a hangom fokozatosan
- Mit adhatok?- Szólalt meg a fülke mögül, egy szőkés barna hajú, 40-es nő. A fején az undor elvette szinte minden étvágyamat, látszott rajta, hogy utálja amit csinál, kényszerből végzi ezt a munkát. Krisz végig nézett rajtam, mire én csak bólintottam egyet. Tudja, hogy mit szoktam enni, én pedig értettem, hogy miért nézett rajtam végig.
- Két sajtburger menüt!- Közölte a nővel, a leglekezelőbb, legmegalázóbb, legocsmányabb hangszínjén. A nő nem is reagálta le, valószínüleg lesz*rta, hogy milyen a hangszínje, csak kiadta a két menüt, Krisz pedig hozzávágott egy 20-as, meg sem várva, hogy akármit is reagáljon rá a csaj, elhajtott. Az ölembe dobta, a két menüt.

Azt egyiket kibontottam és elkezdtem a enni, a másikat, pedig letettem a lábamhoz.
- Nincs kedved esetleg odaadni azt a rohadt Hamburgert?- Üvöltött. Nem is mondtam rá semmit, csak kicsomagoltam a másikat és a kezébe adtam. Mire végeztem a kajámmal, elálmosodtam. Úgy, hogy gondoltam alszom egyet, csak nem csinál velem addig semmit sem ez a balf*sz... Legalábbis remélem...
Elkezdtem fészkelődni, kerestem a kényelmes helyet ahol el tudok aludni, nyugodtan, már amennyire lehet nyugodtan aludni egy ilyen vadállat mellett. Sikerült elaludnom, de félek, mi lesz ha megver álmomban vagy akármi? De ha nem alszom akkor meg erőm sem lesz védekezni élesben...

Valamiféle csörgésre ébredtem. Kinyitottam a szememet, felültem és elkezdtem beazonosítani, a hangot. Ezer közül is felismerném. IPhone csengőhang. Az enyém, az én telefonom. Elkezdtem kutakodni a táskámban, a táskám legalján, de végre megtaláltam. Amikor megláttam a telefonom kijelzőén azt a bizonyos személyt aki keres, lemerevedtek a végtagjaim, nem bírtam mozogni. Sokkot kaptam. Csak ültem és néztem a telefonom kijelzőét. De hiszem... Ő... Nem lehet.
- Vedd már fel!- Üvöltött Krisz. Felé fordítottam a telefonom kijelzőjét, mire hirtelen lefékezett.

Hirtelen kikapta a telefont a kezemből, és dermedve pásztázta a kijelzőt. Csak ültünk egymás mellett, szinte mozdulatlanul, a telefon Krisz kezében még mindig csörgött. Egyikünk sem tudta elhinni, azt amit lát. Elkezdtem könnyezni, az emlékek lassan ugrottak be... De ez akkor sem lehet, kizárt. Krisz csak ült, többször elment az ujja a felvevő gomb felett, de nem merte, nem merte felvenni szintúgy mint én. Talán tényleg ő hív? Él? Mi van ha... Ha... Bele sem merek gondolni...
- De... De... Mr. Horen halott...